A feleségemmel házassági évfordulót tartottunk a 2 hete. Tudja, hogy habár felnőtt vagyok, szeretek játszani. Az esküvőnkön mindenkitől kaparós sorsjegyeket kértünk nászajándék gyanánt. Játék alatt mindenféle játékokat értek, szeretem például a konzoljátékokat, de a legtöbbet interneten keresztül szoktam játszani, legtöbbször külföldi oldalakon keresztül. Mostanában leginkább szerencsejátékokkal játszom a neten, de persze csak ésszel és nem sok pénzzel. Mérges is lenne a feleségem!

De mivel nem játszottam el soha a bizalmát, így házassági évfordulóra kaptam tőle 20 ezer forint értékű kezdőtőkében regisztrációt a szuperlotto.com-ra, ahol az Eurojackpot nevű játék volt a nekem szánt. Nagyon örültem neki, mert jól esett, hogy ennyire ismer, ennyire tudja, hogy mire vágyom! Valamint jól esett az is tőle, hogy habár ez nem az ő világa, mégis vette a fáradtságot és utánanézett mindennek, gondos válogatás után lett az Eurojackpot a nyertes. És egyébként utólag megnézve, én is ezt a játékot választottam volna.

Miután elkezdtem játszani az Eurojackpot-tal, nagy izgalmak fogtak el, mivel 64 millió eurós fődíjjal kecsegtetnek most és mondtam is Edinának, a feleségemnek, hogy ennyi pénzből biztosan elutaznánk egy második nászútra is oda, ahova csak menni akar. Igazából a legjobb az lenne, ha nyernék, és el tudnám titkolni, majd meglepni őt ezzel az utazással. Tudom is, hogy hova szeretne menni, mert nagyon sokszor emlegette már nekem, hogy szeretne eljutni Kínába. Biztosan elvinném Edinát oda, sőt, egybekötnénk akkor már egy világkörüli úttal. Összeírnánk csak a megállókat és útnak indulnánk egy hátizsákkal.

Az Eurojackpot-nak köszönhetően ezek valóban megvalósulhatnak, és ugyanannyi eséllyel indulok, mint bárki más, aki játszik vele. Én általában mindig szerencsés ember voltam, sokszor nyertem már, sőt többször, mint ahányszor vesztettem, szerencsejátékokon. Nagyon remélem, hogy ezúttal is jó helyekre adom le a voksomat, és a következő pár hónapban csak azon kell majd izgulnom, hogy jó idő legyen Kínában, vagy ott, ahol épp megszállunk. Persze itthon is dőzsölnénk egy kicsit ennyi pénzből. A házunkból villát csináltatnék nagy medencével és mélygarázzsal, hívnék kertészt is és a családunk és barátaink ugyanilyen bánásmódban részesülnének!

Én mindenkinek ajánlom az Eurojackpot-ot, mert valóban remek játék és élvezetet nyújt még akkor is, ha épp nem nyersz!