Aki rendszeresen sportol, az tudja, mennyire könnyen válhat bárki a sportruházat megszállottjává. Talán nem is meglepő, hogy ez alól én sem vagyok kivétel. Így van ezzel valamennyi ismerősöm a teremből, edzőket és vendégeket is beleértve. Különösen a vendégek esetében jellemző, hogy mióta egészséges életmódra váltottak és napi szinten mozognak, rengeteget változott a testük. A ruhák viszont egy idő után már nem tudják felvenni a versenyt a testi változásokkal, így van, akire kicsi, van, akire nagy lett a régi szettje. Az edzőknél is előfordul ilyesmi, bár ők gyakran csak megunják a régi sportcuccokat.

Én személy szerint egy harmadik kategóriába tartozom: szenvedélyesen gyűjtöm a színes, mintás, gyakorlatilag bármilyen edzőruhákat. Ha meglátok egy új darabot, és megtetszik, (amire elég nagy az esély), akkor azt általában megveszem, hogy aztán egy héttel később új kedvencre leljek a polcokon. Ez a szokás egészen addig tartható volt, amíg meg nem történt velem minden gyűjtő rémálma: épp egy neonkék nacit próbáltam kirángatni a stóc aljáról, amikor a szekrényben tárolt összes jóganadrág, sportmelltartó, póló és rövidgatya rám borult. Csak úgy ömlött a szekrényből az öblítő illatú színkavalkád.

A kupac alatt magamba roskadva tudatosult bennem, hogy itt az idő változtatni, a ruháknak menniük kell. Kénytelen voltam belátni, hogy nem lehet az enyém a világ összes sportmelltartója. Másnap az öltözőben -Hol máshol?- meséltem a lányoknak a történetet. Kiderült, hogy mind hasonló cipőben járnak. Egy új lány, Kati hozakodott elő az ötlettel, hogy adjuk el őket. Ő a nextapro.hu-t ajánlotta erre a célra. Ez egy olyan oldal, ahol mindenféle apróhirdetést meg lehet találni, és külön kategória van a sportruháknak.

Felkeltette az érdeklődésemet, meg amúgy is szerettem volna jobban megismerni Katit, úgyhogy bedobtam, hogy valamelyikünknél összejöhetnénk egy hirdetésfeladós beszélgetésre. Praktikai okokból rám esett a választás. Délután már csengetett is Kati egy zsák ruhával a hóna alatt. Nem kevés idő volt, mire az összes eladni kívánt ruhát egyenként felvettem, hogy Kati lefotózza, de végül minden cucchoz elkészült a kép. Egy kávéval leültünk a gép elé.

Mielőtt elkezdtük volna a hirdetéseket feladni, odakészítettem a bankkártyámat. Kati kérdezte, hogy ez mihez kell. A hirdetésfeladást kifizetni, mondtam. Kati nagyon erőlködött, hogy ne nevessen ki, megpecsételve ezzel kezdődő ismeretségünket. Én gyanútlanul pislogtam, mire Kati felvilágosított, hogy a nextapro.hu-n ingyenes hirdetés feladás van. Ez ledöbbentett, nem is mertem remélni, hogy ilyen könnyen és olcsón megszabadulhatok a ruháktól.

Elraktam hát a pénztárcámat, majd elkezdtük egyesével feltöltögetni a képeket, megírtuk hozzá a címeket és a leírásokat. A legnagyobb kihívást az ár meghatározása jelentette. Amíg a szekrényemben tornyosultak a ruhák, addig nem mértem fel, hogy mennyit költöttem rá az elmúlt években, mondván, hogy szükségem van rájuk, használom őket. Persze ennek a fele sem volt igaz, csak ezt nem mertem bevallani magamnak. Bár eddig értéktelennek számítottak ezek a ruhák, legalábbis anyagi szempontból, szerettem volna az így befolyt összeget okosan felhasználni. Úgy döntöttem, végre megveszem a rég áhított gitárt. Azt azonban még mindig nem tudtam, mennyiért érdemes kínálni az egyes darabokat.

Úgy oldottam meg a kérdést, hogy böngészgettem kicsit a sportruházat kategóriában. Beírtam hasonló kifejezéseket, mint amikkel én hirdettem meg a saját cuccaimat, és így láttam, hogy körülbelül milyen árak vannak az apróhirdetéses piacon. Volt, aki rendesen megkérte az árát, de olyan is akadt, aki szinte fillérekért árult nagyon jó minőségű holmikat. Egy ponton majdnem elcsábultam, de Kati szerencsére lebeszélt a mentaszínű futónadrágról. Úgy tűnik, hamar kiismert.

Miután belőttem az árat, már csak pár kattintás kellett, és a hirdetéseim szépen sorban megjelentek a nextapro.hu felületén. Innentől csak várni kell, hogy valakinek megakadjon rajtuk a szeme. De amíg várok, megnézem, hogy megvan-e még a mentaszínű naci.