A múlt hétvégén a barátnőmmel elmentünk kirándulni a Dunakanyarhoz. Amúgy is sokat szoktunk mászkálni, főleg a városban, mert olyankor nem kell messzire mennünk. Van, hogy este 6 körül találkozunk, munka után, majd 10 km-t sétálunk a városban. Nagyon fontos számunkra a testmozgás és az, hogy a friss levegőn legyünk. Noha néha jól esik egy filmezős este is, vagy beülni valahova teázni, ha épp hideg van a sétához. A jó idő nálunk egyet jelent a szabadidős programokkal.

Szeretjük nagyon a spontán utazásokat, és habár ez viszonylag tervezett volt, igyekeztünk mindig rögtönözni. Sütöttünk a Duna parton pillecukrot, jókat beszélgettünk és feküdtünk a fűben. Teljesen ki tudtunk kapcsolódni, ami mindenképpen jót tett nekünk az iskola és munka után, hisz ez tölti ki napjaink, heteink nagy részét. Autóval mentünk, így eléggé mobilisak tudtunk maradni, csak a komphoz kellett alkalmazkodni, de mi a várakozás idejét se untuk, mert addig is fényképeztünk sokat.

Miközben este a parton ültünk egy padon, elkezdtünk beszélgetni egy mindkettőnket foglalkoztató témáról; a webáruház fejlesztésről. Igazából azért is szeretek vele lenni, mert bármiről bármennyit tudunk beszélni, mindketten elég érdeklődő típusok vagyunk, így egy-egy témáról órákig tudunk beszélni, legyen az bármi, napelem, bútorok, politika, földművelés. Nem is tudom már, hogy hogy jött szóba a webáruház téma, de ha jól emlékszem, akkor úgy, hogy meséltem neki egy sztorit.

Két barátommal nagyjából fél éve szerettünk volna csinálni egy telefon tokokat árusító céget. Mindenképpen csak neten keresztül, webáruházon át szerettük volna árusítani. Sajnos a kezdeti lelkesedésünk hamar alább hagyott, így nem folytattuk a dolgot, pedig jó üzlet lehetett volna ebben. Persze azért valamennyire elkezdtünk nézelődni. Megnéztük a konkurenciákat, elemzéseket készítettünk, marketingtervet, üzleti tervet, és alaposan szétnéztünk a webáruházakat készítő cégek honlapjain is. Rengeteget megnéztünk az utóbbiból, de csak a Grent Média volt, ami nekünk maradéktalanul tetszett, és amire mind a hárman egyöntetűen azt mondtuk, hogy ez így rendben van, benne lennénk, hogy ők csinálják a webshopunkat. Fontos kitétel volt számunkra az is, lévén, hogy nem értünk ehhez, hogy a jövőben a webáruház fejlesztés feladatait is el tudják látni majd.

Sokat nézelődtünk a weboldalukon és minden teljesen profi volt. Úgy gondoltuk, hogy először is sepregessen mindenki a maga háza tájékán, utána beszéljünk bármiről is. Itt arra gondolok, hogy vannak olyan cégek is, akiknél nem profi a weboldal, mégis ezzel foglalkoznak. De a Grent Média honlapja olyan színvonalú volt, mint amilyen színvonalat mi is szerettünk volna képviselni a webáruházunkkal.

Amikor ezt a sztorit elmeséltem a barátnőmnek, úgy érezte, hogy nagyon furdalja a kíváncsiság, és rákérdez, mégis milyen cégről beszélek én itt ennyit. Megmutattam neki a Grent Média honlapját…

Noha ő se ért ehhez a témához, mégis azt mondta, hogy teljesen meggyőző volt ez a számára és valószínűleg ajánlani fogja majd a honlapot a barátainak, rokonainak, ismerőseinek, mivel sokan kutattak ilyen cég után, de tényleg nehéz jót találni ebben az adott témában.

Folytattuk tovább a pillecukor sütögetést, beszélgettünk családról, autókról és a legtöbbet a természetről. Mindkettőnk a városhoz közel, ám mégis vidéken lakik. Imádjuk a természetet és a természetben lenni, kirándulni. Beültünk ezután egy, a helyi faluban lévő kis hangulatos kocsmába vacsorázni. Na persze nem volt hosszú étlap. Sült krumplit evett a barátnőm, én pedig sült virslit kenyérrel, ketchuppel és mustárral és ittunk is mellé egy üdítőt. Most már úgy érzem, nevesítem őt, ha már ennyit írok róla, szóval Jolánnak hívják a barátnőmet. Jolán nagyon örült, hogy elmentünk kicsit kirándulni és végre ki tudtunk kapcsolódni. Bejártuk az egész térséget, nagy részét gyalog, majd úgy döntöttünk, hogy ott is fogunk aludni, mert ilyen későn már nem akartam vezetni. Szóba jött ez az opció is már az elején, de nem volt teljesen biztos akkor még a döntés, ezért csak simán nyitva hagytuk a kaput. Úgy hagytuk nyitva a kaput, hogy felkészültünk arra az esetre, hogy ott fogunk aludni. Fáradtak is voltunk, így a Jolán által hozott ágynemű és plédek segítségével, megágyaztam az autóban. Úgy csináltam, hogy előre döntöttem az első üléseket és a hátulja teljesen üres lett, hisz a hátsó üléseket is előre döntöttem, szóval gyakorlatilag az autóm csomagtartójában aludtunk a Duna parton. Ezt követte reggel egy újabb kirándulás várlátogatással egybekötve, viszont akkora sor volt, hogy azt már nem akartuk kivárni, így az elmaradt.

Viszont amíg a vár körül kirándultunk, jelzett Jolán telefonja, hogy egy nagyon jó barátja SOS segítséget kér. Nem is sejtettük, hogy mi lehet az, ami ennyire SOS, ezért felhívtuk a srácot. Elmesélte, hogy a főnöke adott neki egy feladatot és teljesen rástresszelt, hogy biztosan meg tudja majd csinálni. Az a feladata, hogy kiválassza a legjobb céget, aki webáruház készítéssel foglalkozik. Épp a kocsiban ültünk ekkor, mert vizet vettünk ki, és emiatt kihangosítva beszéltünk, így hallottam én is mindent. Összenéztünk Jolánnal, hogy ez biztosan a sors fintora, hiszen éppen most beszéltünk a Grent Médiáról. Tudtuk azonnal, hogy kiket kell ajánlani Balázsnak. Gyorsan el is küldtük neki az elérhetőségeket és már rakta is le a telefont, hogy írhasson nekik. Ahogy feljebb is írtam, mindez a múlt hétvégén történt, azóta Balázs főnöke rábólintott az ötletre, Balázst előléptette és úgy döntöttek, hogy őket fogják választani. A webáruház készítés nem egyszerű dolog, fejleszteni sem, de mindig az alapok a legnehezebbek. A Grent Média tökéletesen tudja, hogy mit és hogyan kell csinálni egy kezdő webshopnál, így a rengeteg tapasztalat segíti őket a munkájukban. Ez egyébként az oldalukon is fent volt. Ezen kívül, ami tutira ügyfélcsalogató, az a temérdek elégedett ügyfél és az ő referenciáik. Van jobb útja a meggyőzésnek, mint az, hogy az adott cég honlapja tele van referenciákkal. Ha én ilyet látok, akkor az az első gondolatom általában, hogy én is közéjük akarok kerülni, azt akarom, hogy az én oldalam, jobban mondva, webáruházam ösztökélje az embereket arra, hogy vágjanak bele nyugodtan, hisz amit csinálnak, az jó. Lehet, hogy másoknak más a szempontrendszerei, de ez így is van rendjén. Nekem az a legfontosabb, legyen az szappanvásárlás, utazás vagy webáruház készítés és fejlesztés, hogy tudjak arról, hogy vannak emberek, akiknek már ez a valami jót tett. Esetünkben, azt tartottam fontosnak, hogy lássam a honlapjukon a referenciákat.