A testmozgás nagyon fontos nem csak a testnek, hanem a szellemnek is. Ez borzasztó közhelyesen hangzik, pláne a mai világban, hiszen a csapból is az folyik, hogy milyen fontos sportolni, és hogy az egészséges életmód már nem valami divat, hanem létszükséglet. Persze óriási üzlet is van benne ehhez mérten, de nem ördögtől való gondolat, nagyon is fontos a sport. Az emberi test nem arra lett tervezve, hogy napi 8-9-10 órát üljünk vele, ez tény. És az is, hogy ha csak néhány alkalommal elmegyünk egyet sportolni, máris egészen más színben látjuk a világot. Ez köszönhető annak is, hogy a vérkeringésünk felpezsdül, meg annak is, hogy sport hatására is beindul az endorfin termelődés, máris jobb a kedv.
És, persze az is nagyon fontos velejárója a dolognak, hogy az ember közösségben van a sport legtöbb formája közben, módja nyílik ismerkedni, beszélgetni. Ha pedig beszélgetünk, érdekes felismeréseket tehetünk, ami akár az életünket is megváltoztathatja. Hogy mire is gondolok?
Hagy meséljek el egy történetet!
2 évvel ezelőtt nagyon magam alatt voltam. A házasságom elég cudar állapotban volt, a férjemmel szinte alig szóltunk egymáshoz, csak annyit kommunikáltunk, amennyit muszáj volt. Ettől borzalmasan éreztem magam, elszállt az önbizalmam teljesen, és magam alá kerültem. Elmentem pszichológushoz, és ő azt mondta, 2 dolgot tehetünk: vagy ír fel nekem kedélyjavító gyógyszereket, vagy nekiállok, és összekapom magam. A B verziót választottam. Az orvos tanácsára azzal kezdtem, hogy beiratkoztam sportolni. Már jó ideje nem törődtem a testemmel, és ez nem csak a 2 számmal nagyobb ruhaméretemből látszott, hanem abból is, hogy az első alkalommal, mikor elmentem egy csoportos órára, 10 perc után azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőmet. Tudtam, hogy az én koromban ez egyáltalán nem normális, így biztos voltam benne, hogy folytatnom kell a sportolást, nagy szerencsémre. Néhány alkalom után már sokkal jobban ment, jobban is éreztem magam a sikerélménytől, ráadásul egy idő után ismerős arcokra lettem figyelmes. Néhány lány minden alkalommal járt ezekre az órákra, és egyszer beszélgetésbe is elegyedtünk, aztán már ismeretlen ismerősként köszöntöttük egymást, és a végére összebarátkoztunk.
Egy idő után már nem csak az edzéseken találkoztunk, elkezdtünk közös programokat csinálni. Nem vagyok egy könnyen nyíló típus, ezért nincs is sok barátom, nagyon örültem neki, hogy volt kivel programot csinálni, szívesen mentem. Egy alkalommal rátért a beszélgetés a párkapcsolatokra, és gondoltam, tanácsot kérek, hogyan hozhatnám helyre a házasságomat. Elmeséltem a tüneteket, hogy mit tapasztalok, és a lányok azonnal egymásra néztek. Hirtelen nem tudtam, minek köszönhető a nagy megrökönyödés, de hamar kiderült. Az egyik újdonsült barátnőmről, Sáriról tudtam, hogy tavaly vált el, mert már egyszer szóba került, de nem ismertem a körülményeket. Mint kiderült, náluk ugyan ez volt a szitu, mint nálunk. Egyik pillanatról a másikra elhidegültek a férjével, és olyanok lettek, mint az idegenek. Nem csináltak együtt semmit, nem is beszélgettek, csak együtt éltek vagyonközösségben, de mint az idegenek. Sárit is nagyon bosszantotta a dolog, de nem tudta mi tévő legyen. Elmesélte egy barátnőjének mi a helyzet, és ő azt javasolta, béreljen fel magánnyomozót, mert a férjének biztosan van valakije. Először kételkedett benne, hogy ez jó ötlet, de aztán rávette magát, és felhívott egyet a netről. Elkezdődött a kutakodás, és kiderült, hogy a gyanú nem alaptalan, a férje valóban megcsalja. Csúnya válás lett belőle, és azóta nem is beszélnek.
Most engem is arra buzdított, hogy keressem fel ez a magánnyomozót, akitől anno ő is segítséget kért, és nyomoztassak a férjem után. Először persze teljesen nonszensznek tűnt az ötlet, de aztán szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy ha kiderülne, hogy megcsal, legalább bizonyosságot nyerne, hogy valóban tönkre ment a házasságunk, és nincs már értelme görcsölnöm rajta. Forgattam egyik este a névjegyet, amit Sári adott, majd felhívtam a magánnyomozót, akit ajánlott, mert ő anno nagyon meg volt vele elégedve. Nagyon kedves és segítőkész volt velem, elmeséltem neki, hogy mi a problémám, és ő egy személyes megbeszélésre invitált az irodájába. Átbeszéltük a dolgokat, és meg is indult a nyomozás. Egy héten át folyamatosan figyelték a férjemet, minden lehetséges eszközt bevetettek, hogy kiderítsenek róla, valami kompromittálót. Követték, lehallgatták, 24 órás megfigyelés alatt tartották, de kiderült, hogy azon kívül, hogy sokat jár iszogatni a kollégáival, nem csinál semmi olyat, amiről ne tudnék. Persze, ez az eredmény volt a legjobb, ami kijöhetett. A magánnyomozó úr azt mesélte, a legtöbb esetben, mikor felbérelik, kiderül valami turpisság, hiszen a gyanú az esetek többségében megalapozott, de nagyon örül neki, hogy az én férjem esetében nem derült ki semmi olyan, ami a házasságunk végét jelenthetné. Életem legjobb befektetése volt őt felbérelni, mert a nyomozás eredményeképpen megtudtam, hogy a házasságom még nem menthetetlen, és mivel a bizalmam sem ingott meg a férjemben, az önbizalmam pedig nem roppant össze attól, hogy egy másik nőben meglátott valamit, amit én esetleg nem tudok neki megadni, így elkezdtem közeledni hozzá. Mivel a nyomozás eredményéből tudtam pontosan, mivel tölti szívesen a szabadidejét, így elkezdtem felvetni neki, hogy menjünk el együtt azokra a helyekre. Először nagyon meg volt lepődve, nem számított a hirtelen változásra, de mivel nagyon diszkrét szerencsére a nyomozó csapat, nem is sejthette, hogy én honnan tudom, hogy ezeket a programokat és helyeket szereti. Nagyon jól bevált a módszer, a javulás napról napra érezhető volt közöttünk, egy csapásra újra szerelmesek lettünk egymásba, mint a kamaszok. Nem csak a férjemről tanultam sokat a nyomozás kapcsán, de magamról is, és rájöttem, hogy ha jobban figyeltünk volna egymásra, ez a szakadék, amit akkor átugrottunk, talán közénk sem került volna.
Mára már elmondhatom, hogy a házasságunk teljesen rendben van. Boldogabbak vagyunk, mint valaha, és néha közösen eljárunk sportolni is. Mert tulajdonképpen ennek az életmódváltásnak köszönhetem, hogy rendbe jött az életem. Ha a közös tornán nem ismerem meg Sárit, és ő nem irányít el a magánnyomozóhoz, akire a mai napig hálás szívvel gondolok, most nem tartanék itt. Tehát merjetek belevágni az újba és ne riadjatok meg az eddig ismeretlen eszközöktől sem. Higgyétek el, megéri!