Végre itt a tavasz, és mindenki egy kicsit élni kezd. A hosszú téli hónapok után, az első napsugarak is előbújnak, amiknek az erejét már érezni lehet. Alig várja ezt mindenki. Egyre hosszabbak a napok, és melegebbek a nappalok. Szinte úgy érzi mindenki, hogy ki kell törni a falak közül. Vágyunk a természet varázsára, ahogy az álatok. Nyílván ezt ilyen olyan tudósok, kutatók meg tudják magyarázni azzal, hogy ezek igen is állati ösztönök. Az én véleményem meg is egyezik ezekkel az állítással. Ez biztos valami ösztönös dolog, amit hoztunk magunkkal az állatvilágból. De ilyen ösztönvezérélt dolgok például, a repülés, az úszás, vagy a száguldás is.
Repülés ösztöne
A repülési vágy, mindig nagyon erősen élt az emberekben mér az ősidők óta. Mióta ember az ember, mindig próbált a magasba emelkedni. Rengeteg lelet bizonyítja, hogy a magasság szabadsága, valamiféle misztikus erőként vonzotta mindig az emberiséget. Sok kísérlet volt és a napjainkban is hatalmas energiát fektetünk a repülési vágyaink tökéletesítésében. Mára már olyan repülő csodákat láthatunk, ami szinte már a fizika határait súrolják. Amikor egy ember lehetőséget kap arra, hogy repülhessen ezekkel a csoda masinákkal, egyből érzi ösztönösen, hogy erre neki szüksége van, és nem tud elszakadni többé a repüléstől. Ez azért van, mert felébred benne egy elfojtott állati ösztön.
A vízi ösztönök
Földünk egyik legmeghatározóbb környezeti helye a víz. Ez minden állttal összefügg, vagy közvetlen, vagy közvetve. A lényeg hogy mindenkinek köze van ehhez a fontos elemhez. Ami szintén megállapítható, hogy még azok az állatok, akik nem víz közelben élnek, azok is tudnak úszni, és nem okoz nagy nehézséget haladniuk a számukra nem természetesnek tűnő közegben. Az ember hasonlóképpen tesz ezzel, is mint a repüléssel. Versenyeket rendez és versenyzőket nevel arra, hogy egy idegen közegben minél nagyobb teljesítményeket tudjon produkálni. Úszó versenyeket szervez a legprofibb eszközökkel. Speciális uszonyokat tervez ezekre a célokra, vagy olyan úszódresszt, amit az állatvilág tanulmányozásából megismert eredményeképp legyárt. Ezek hatalmas, ember feletti teljesítményhez segítik hozzá a sportolót. Az úszó sport fejlődése szintén bizonyítja, hogy az emberek mennyire akarják uralni a számukra idegen közegeket is. ezért mindenre hajlandóak, és nincs az az ár, amit ne fizetne meg érte. ez erős kényszer az emberiség számára, de az ösztönök kényszere az, ami ezt irányítja.
Száguldás ösztöne
Igen bármilyen furcsának hangzik, a száguldás ösztöne az, ami a sebesség megszállottjait vezérli. A száguldás élményét az emberek sokféle képen, elérik. Levegőben, vízen, vízalt, szárazföldön, vagy esetleg ezt kombinálva együttesen. Erre is különböző sportokat találtak ki, amivel teljesítményhajhászásba kezdhettek. Itt is az a cél, hogy hódítani tudjanak és magukévá érezzék ezt az ösztönt is. Viszont az ipari fejlődéssel megjelentek segítségül a gépek, amik még nagyobb lehetőséget nyújtottak ebben a célban. Ezért fejlesztések, ötletek és tökélesedés követte a sportokat is. Megjelentek a természetet uraló sportok, mint a motor krossz. Ez a sport egyesíti leglátványosabban a levegő, a víz, és a szárazföld meghódításának vágyát. Nagy erejű motorokkal repkednek a levegőben, vagy a saras, vizes, mocsaras részeken gázolnak, máskor a szárazföldön, a homokban száguldoznak. Kiteszik magukat életveszélynek, csak hogy ezeket az ösztönöket kiélhessék. Bár egyre biztonságosabbá teszik ezt a sportot, például egy speciálisan erre a célra tervezett krossz bukósisak, megvédi a sportoló fejét az életveszélyes sérüléstől. Ennek a veszélye viszont, hogy egyre jobban kitolódnak a teljesítés határai. Minél jobb a védelem, annál messzebb a fizikai és technikai határ arra hogy az ösztönünk diktált vágyaink kielégíthessük.